Kiemelkedő termékek mindenki számára elérhető áron.
0 termék
0 Ft
🧭Roxy kalandja – ahogy minden elkezdődött
Amikor Roxy először aktiválta az Infinitum Prismát, nem tudta, hová vezet az útja. Csak egy érzés vezette: az inspiráció iránti vágy. A prisma fénye egy virágillatú portálon át vitte egy világba, ahol a természet és a mese összeolvadt – ez volt Lunaria.
Itt élő virágok súgták meg nevüket, gombák nevetgéltek a reggeli harmat alatt, és apró lények vezették Roxy-t egyre mélyebbre ebbe a varázslatos dimenzióba. Ő pedig mindent megfigyelt, megrajzolt – és hazatérve életre keltette őket a 3D nyomtatás technológiájával.
Így születtek meg Lunaria első lakói, akiket most te is kézbe vehetsz – akár egy szelet mesevilágot.
🌈 Lunaria – Az élő mesevilág lényei
Lunariában a hajnal nem úgy érkezik, mint máshol. A napfény először a viráglámpásokban gyullad ki, majd lassan végigsiklik a gombaházak kupoláján, míg végül megcirógatja a puha réteket. Ilyenkor Boldi, a szerencsenyuszi már rég a tisztás szélén ül, és figyeli, hogyan nyílnak ki sorra a szirmok – ha valaki korán kel, talán még látja is, amint orrával finoman bökdösi a virágokat, mintha csak szerencsét osztogatna nekik.
A tó partján Totyi, a bölcs teknős már megkezdte a reggeli sétáját. Mindig ugyanabban a tempóban, mindig ugyanazzal a mosollyal – és minden nap megáll ugyanott, hogy figyelje a víz fodrait. Azt mondják, látja bennük a jövőt, de erről nem beszél – csak ha megkérdezik, és akkor is csak egy mosollyal válaszol.
Ahogy a fény eléri a dombtetőt, apró, pattogó neszek hallatszanak: Topi és Rexi versenyt másznak a homokdűnéken, a tojáshéjaik hangosan koppannak egymáshoz minden lépésnél. Reppi, a kis pterodaktilusz fentről figyeli őket, néha surranva átsiklik felettük, egy-egy levelet sodorva az orrukra.
Lunariában még a levegő is beszél – csak figyelni kell. A fák lombjai között Csupicsőr csacsogása hallatszik, aki minden új hangra rákérdez: „És ez mi volt? És az ki volt?” – közben Pöttyi, a csintalan gekkó hangtalanul ugrik ágról ágra, mint aki válaszul csak nevet.
A nap délben már melegen simogatja a tisztást, ahol Sajti, a gurmé egér újabb sajtötletén dolgozik. Fején kissé megdőlt a séfsapka, a fűből rakott tálkában parányi bogyókat kever, miközben Gyurika – a pöttyös pulcsis pajtás – mellette üldögél, és mintha azt kérdezné: „Hova megyünk ma?” Bármerre is indulnak, mosolyt visznek magukkal.
És miközben a nap arany szőnyegként terül szét a mezőn, valahol a háttérben valaki csendesen figyel. Nem azért, hogy beavatkozzon, hanem hogy megjegyezzen minden részletet – egy csillanást, egy rezdülést, egy mosolyt. Ez Lunaria egy napja. Holnap minden ugyanez lesz – és mégis teljesen más.
